Elmondta, hogy Magyarország nagyra értékeli a német diplomácia teljesítményét az Európa déli és délkeleti szomszédságában zajló stabilizációs folyamatokat és az utóbbi időszak legfontosabb multilaterális egyezményeit illetően. Hozzátette, hogy a megbeszélésen érintik majd a NATO-bővítés témáját, amellyel kapcsolatban Magyarország reméli, hogy az észak-atlanti szövetség fenntartja a „nyitott kapuk politikáját”.
Frank-Walter Steinmeier nyilatkozatában kiemelte, a múlt héten elhunyt Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter rendkívül erősen kötődött Magyarországhoz és nagyon hálás volt az 1989-es határnyitásért, amelyet az európai szolidaritás bátor példájának tartott. Németország az „európai hétköznapokban néha jelentkező, és a menekültkérdés ügyében kétségtelenül fennálló” nézeteltérések ellenére hálás Magyarországnak a határnyitásért, és soha nem felejti el azt a bátor kiállást, amellyel a magyarok segítették a németeket. Hozzáfűzte, hogy a két nép kapcsolatának ki kell állnia a belpolitikát vagy a menekültpolitikát érintő „hétköznapi nézeteltéréseket”.
A menekültválság kezeléséről szólva rámutatott, hogy most kezdődik a közös, „összeurópai” megállapodások hatékonyságának vizsgálata, tesztelése, ami éppúgy vonatkozik a szíriai béketeremtésre, a Szíria térségében fekvő országok és Görögország támogatását célzó kezdeményezésekre, mint az EU-Törökország megállapodásra. A Görögországba illegálisan átkelő menekültek Törökországba visszaszállítását, és Törökországban tartózkodó szíriai menekültek legális befogadását célzó programmal kapcsolatban kiemelte, hogy a végrehajtás első napja sem telt még el, így korai lenne mérleget vonni.